Rólam

Az ok, amiért úgy döntöttem, hogy Szertartásvezető leszek

Köszönöm, hogy elolvasod a bemutatkozásomat!

Tóth Kitti vagyok, szertartásvezető.

Kiskorom óta imádom az esküvők világát. Már az óvodában is gyűrű volt a jelem (komolyan, nem vicc :) ) szóval mondhatom, hogy már egészen korán eldőlt a sorsom. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sokszor voltam koszorúslány gyerekként és már felnőtt fejjel is. Azért nem vagyok olyan, mint a "27 idegen igen" főszereplője, de abban egyet értek vele, hogy csodálatos érzés részese lenni egy-egy esküvőnek. Éppen ezért, ha felkértek én minden alkalommal örömmel vállaltam a feladatot.

Teltek-múltak az évek, de az esküvők iránti csodálatom nem múlt el. Igaz tanulmányaim során letettem arról, hogy ezen a területen dolgozzak, de továbbra is nyitott szemmel jártam. 2017-ben, egy közgazdász diplomával és több száz "Mondj igent a ruhára" résszel a hátam mögött azt gondoltam, hogy ideje valami olyat is tanulni, amit tényleg élvezni fogok.

A szertartásvezetésre, mint hivatásra gondolok. A mai világban nagyon nehéz olyan munkát találni, amit valóban tiszta szívéből szeret az ember. Úgy érzem, hogy én most megtaláltam. Természetesen a hétköznapok során tovább élem a privát, közgazdász életemet, de a munkaidőmön kívül szeretnék ebből a szerepből kilépni.

Munkám során az a cél, hogy megható, ugyanakkor vidám, vicces és maradandó emléket szerezzek a pároknak és természetesen minden kedves jelenlévőnek. Szeretném, ha tényleg olyan esketést kapnátok, amilyet Ti elképzeltetek. Éppen ezért nagyon alapos igényfelmérést végzek minden pár esetében és igyekszem minél jobban megismerni őket. Szeretem igazán személyre szabni a beszédeket éppen ezért, nálam nincs két egyforma szertartás. Minden pár más, ezért mindenki saját szöveget érdemel a Nagy Napon.

2018 januárjában - az alapképzés után - elvégeztem a Szertartásvezetés Mester képzését. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem magam és megszerezzem a legújabb információkat a szertartások minél jobb megszervezése érdekében. Éppen ezért folyamatosan követem az új trendeket hiszen ezzel is bővítem kreatív ötleteim tárát.

Nagyon élvezem, hogy kedves, ragyogó szemű párokkal ismerkedhetek meg a közös egyeztetések során. Minden párnak más és más elképzelései vannak, így minden találkozó után még napokon át azon gondolkodom, hogy mivel és hogyan tudnám megvalósítani azokat. Számtalan üzenetet váltok a párokkal, tervezgetek, átgondolom ezerszer a szertartás menetét, ami rengeteg energiát felemészt, de megéri. Csak így lesz a teljes szertartásotok egy igazi élmény és nem csak Nektek, hanem minden jelenlévőnek.

Bízom benne, hogy a leírtakkal meggyőztelek Titeket arról, hogy én vagyok az a szertartásvezető, aki szívvel-lélekkel azon lenne, hogy az esküvőtök napján egy olyan esketést kapjatok, amit valóban megérdemeltek.

Keressetek bizalommal!

Tóth Kitti - Okleveles Mester fokozatú Szertartásvezető